
Adakozás előnyei a Biblia szerint!
"Mondd meg nekik, hogy használják pénzüket jó cselekedetekre. Bővelkedjenek a jótéteményekben és örömmel adakozzanak a szükségben lévőknek; legyenek mindig készek megosztani másokkal mindazt, amit Isten adományozott számukra. Ha így tesznek, valódi kincset gyűjtenek majd maguknak a mennyben.” (1 Timóteus 6:18-19a,
Az Úrral való közösségünk mélyül. Máté 6:21 „Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” Minden egyes adakozásnál tudatosan látnunk kell azt, hogy mi az Úr Jézusnak adunk.
Jellemünk javul. Az ember szíve természetből kifolyólag egy önző szív, Isten az adakozás által is megtanít minket önzetlenül adni, hogy olyanok legyünk, mint az Úr Jézus. Az adakozás nem azért létezik, hogy Isten pénzt gyűjtsön magának, hanem hogy gyermekeit alakítsa Jézus Krisztus képmására!
Áldásokban lehet részünk. Minél inkább és szeretettel adakozik valaki, annál inkább bővőlködik.
- Szerinted, mit vár el tőled Isten, amikor úgy érzed, hogy nincs adakozásra való pénzed, amit másokra költhetnél?
Ha valaki belelátna a bankszámlakivonatodba, mit mondana, hol gyűjtöd a kincsedet?
A gazdagok az ő fölöslegükből adtak. Hittek Istenben, bíztak benne, hálásak voltak Istennek a sok áldásaiért.
A szegény özvegyasszony komoly áldozatot hozott. Ő az ő szegénységéből adott. Mindenét, amije volt, odaadta.
Segíts Te is a rászorulóknak!
EGyedi Biblia Igés ajándékokért, bátorító blogbejegyzésekért keresd
webshopom
http://ajandekozziget.hu/
https://www.facebook.com/ajandekozziget/?ref=bookmarks