
Az életben Mindent csodának élünk meg, vagy semmit sem ?
Vajon csodák még ma is léteznek?
Véleményem szerint igen léteznek méghozzá mennyei csodák számtalan megtörtént csoda történt már a világban A csodát ezért főleg különböző vallások hívői élik meg, fogadják el és magyarázzák úgy, hogy az az isteni erők munkájának eredménye és azok élhetik át akik valóban hisznek.Az Újszövetségben főképpen Jézus csodáiról, aztán majd az apostolok csodáiról olvashatunk.
Ajánlom figyelmetekbe érdemes megnézni erőt és hitet ad kérdés hogy életünket úgy éljük, hogy vagy mindent csodának tartunk az életben vagy semmit sem.
Patricia Riggen 2016 igaz történeten alapuló filmjét Mennyei csodák március 16-án mutattak be az Egyesült Államokban. Szinkronosan is letölthető előzetese itt tekinthető meg A Miracles from Heaven (Mennyei csodák) Christy Beam azonos című memoárja alapján készült, amelyben kisebbik lánya történetét meséli el. Amikor kiderül, hogy a tizenkét éves Anna egy ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved, Christy mindent megtesz, hogy megtalálja a gyógymódot, mígnem egy bizarr baleset után csoda történik.
http://hu.euronews.com/…/03/15/bizarr-balesetek-mennyei-cso…
MÉg több blogbejegyzésért filmajánlóért keresd
Ajándékoz Igét Te Is!
Bibliai igés egyedi ajándékokért keressd webshopom
https://www.facebook.com/ajandekozziget/